Modern Népzene

Nosza, legény, a táncba,
Itt a leány, szedd ráncba.
Ugrasd, forgasd, teringesd, mint az orsót,
Sej, köszöntsd reá a korsót.

Hipp, hopp, itt is, amott is,
A mi házunk előtt is.
Együnk, igyunk, menjünk táncba, vígadjunk,
Sej, egyet-kettőt ugorjunk.

Esik eső, zúg a gát,
Adjon az Isten jójszakát.
Adjon Isten a lányoknak más szokást,
Sej, ne szeressen mindig mást.

Ó, mely sok hal terem az nagy Balaton-bah-ha-rah-ha-rahaha,
Minden ágon egy mérő makk a Bakony-bah-ha-rah-ha-rahaha,
Örül ott a halász, rikkongat a kanász,
Örömé-beh-he-reh-he-rehehe.

Szépen illik a sült kappan a cintál-bah-ha-rah-ha-rahaha,
Jó bort mérnek Füreden és Kaposvár-bah-ha-rah-ha-rahaha,
Igyál, jó barátom, tőled nem sajnálom,
Sokáig éh-hé-réh-hé-réhéhélj!

Addig kell a vasat verni, amíg tü-ze-he-reh-he-rehehes,
Semmit sem ér olyan hordó, amely ü-reh-he-reh-he-rehehes,
Köll hát bele tenni, ki köll aztán venni,
Ha szüksége-geh-he-reh-he-rehehes.

Ősszel érik, babám a fekete szőlő,
Te voltál az igazi szerető,
Bocsáss meg ha vala, valaha vétettem,
Ellenedre babám rosszat cselekedtem.

Jaj, de szépen zöldell a rimóci határ,
Közepibe legel egy kis bárány,
Közepibe gyöngyen legel egy kis bárány,
Jaj, de csinos büszke a rimóci kislány.

Kinek varrod babám azt a hímzett kendőt,
Neked varrom, hogy legyél szeretőm,
Négy sarkába négy szál fehér rozmaringot,
Közepibe babám, hogy szeretőd vagyok.

Rozmaringnak csak az a szokása,
Télen, nyáron lehajlik az ága,
Ha lehajlik, újra kisarjadzik,
Van egy babám, rólam gondolkodik.

Kislány, kislány, kökényszemű kislány,
Hozzád jártam, haragudt az anyád,
Nem fogok a kapud alatt járni,
Tudom fog a gyenge szíved fájni.

Rozmaringnak csak az a szokása,
Éjjel-nappal zöld annak az ága,
Leszakasztom kóróvá változik -
Az én szívem hozzá kívánkozik.

Rozmaringom lehajlott, lehajlott,
A szeretőm elhagyott, elhagyott,
Ha elhagyott ne fájjon senkinek,
Mi gondja van énrám valakinek.

Rozmaringnak csak az a szokása,
Télen, nyáron zöld annak az ága,
Ha levágják, karikára hajlik,
Kit szerettem, ősszel házasodik.

Piros alma kigurult a sárba,
Ki felveszi, nem veszi hiába,
Én felvettem, megmostam a sártól,
Mégis elmaradtam a babámtól.

Elmondhatom, Istenem, Istenem,
Gyászba borult az egész életem,
Gyászba borult felettem az ég is,
Elhagyott a régi szeretőm is.

Elmondhatom háromszor is jaj-jaj,
Gyászba borult fölöttem a hajnal,
De nemcsak a hajnal, a kék csillagos ég is,
Elhagyott a régi szeretőm is.

Máshol nyílik szőllősi fekete,
Megérett a ropogós cseresznye,
Olyan piros, mint a fekete szén,
Meghalok a régi szeretőmért.

Röpülj páva, röpülj
Vármegyeházára,
A szegény raboknak
Szabadulására.

Leszállott a páva
Vármegyeházára,
De nem ám a rabok
Szabadulására.

Felszállott a páva
Vármegyeházára,
A szegény raboknak
Szabadulására.

Sűrű sötét felhők vándorolnak az égen,
Maradásom nincs ezen a vidéken,
Az van írva fönn a vándorfelhőkre,
Szerettelek babám, el kell válnunk örökre.

De nagy bánat érte a szívemet vasárnap;
Más kislánnyal hirdették a babámat!
Még pénteken, nem hittem el valóban,
Hogy ne menjek babám véled a kézfogóra

Kispiricsi faluvégen folyik el a kanális,
Enyém vagy te kisangyalom, ha bánja az anyád is,
Cin, cin cillárom, de beteg a virágom,
Cin, cin cillárom, de beteg a virágom.

Mind megitták a pálinkát, nem tudtak hazamenni,
Kispiricsi faluvégen kocsit kellett fogadni.
Cin, cin cillárom, de beteg a virágom,
Cin, cin cillárom, de beteg a virágom.

Letörött a bécsi torony teteje,
Bús gerlice fészket rakott hegyibe.
Bús gerlice mindig azt kiabálja:
Ne félj magyar, virradsz még szabadságra!

Ledőlt már a szénaboglya teteje,
Gólyamadár fészket rakott belőle.
Gólyamadár kelepel a háztetőn,
Letelt immár az én három esztendőm.

Madár, madár kismadár mire vetemedtél,
Még tegnap is ilyenkor szemet szedegettél,
Tőrbe estek lábaid, oda szabadságid,
Megkötözve szárnyaid, oda vigasságid.

Édes madár társaid tőletek elváltak,
Még tegnap is ilyenkor veletek sétáltak,
Rabja lettem holtomig a csalárd világnak,
Dalolnom kell szüntelen a rossz madarásznak.

Ételem és italom meg van elégítve,
Mégsem tetszik a lakás jut eszembe fészkem,
De mégiscsak sajnálom az erdei fészkem,
Százszor jobb volt énnékem zöld erdőben élnem.

Cukorral is etettek, de nem az erdőben,
Zöld vályúból itatnak, de nem a mezőben,
Bodzafának gallyai édesebbek voltak,
Patakoknak vizei ott is szebben folytak.

Palota is számomra el vagyon készítve,
Életem is cukorral meg van elégítve,
Mégsem tetszik a lakás, jut eszembe fészkem,
De mégis csak sajnálom az erdei étkem.

Már Vidrócki emelgeti a bankót,
Őszhajnalon elvezeti a csikót.
Elvezeti amerre a nap lejár,
Arra, tudom a gazdája sosem jár.

Hallottad-e Vidróckinak nagy hírét?
Pintér Pista, hogy levágta a fejét.
Pintér Pista úgy levágta egyszerre,
Mindjárt leborult Vidrócki a földre.

A Vidróckit ki mossa ki a vérből?
Azt áldja meg az Úristen az égből.
Úgy száll arra az Úristen áldása,
Mint az égből az eső szakadása.

Megfogtam egy szúnyogot, nagyobb volt egy lónál,
Kisütöttem a zsírját, több volt egy akónál.
Aki eztet elhiszi szamarabb a lónál,
Aki eztet elhiszi szamarabb a lónál.

Még azt mondják nem illik a tánc a magyarnak.
Nem ha néki cipellőt, bő nadrágot varrnak.
De sarkantyús csizmának, kócsag tollas főnek,
Illik gyöngyös pártának, magyar főkötőnek.

Az én ingem lengyelgyolcs, csakhogy rojtja nincsen.
Az én csizmám karmazsin, csak hogy talpa nincsen.
Azért varrták a csizmát, hogy táncoljunk benne,
Ha rongyos is, foltos is, illik a tánc benne.

Megfogtam egy szúnyogot, nagyobb volt egy lónál,
Kisütöttem a zsírját, több volt egy akónál.
Varrd meg varga a csizmát, megadom az árát,
Ha nem varrod odadom, a szúnyogom háját.

Megkötöm lovamat
Szomorú fűzfához,
Lehajtom fejemet
Két első lábához.

Lehajtom fejemet
A babám ölébe,
Hullajtom könnyeim
Rózsás kötényébe.

Megöltek egy legényt hatvan forintjáért,
Bévetették a Tiszába piros pejlováért.

Tiszá bé nem vette, partjára kitette,
Arra ment egy halászlegény, hajójába tette.

Odament az anyja, költi, de nem hallja:
Kelj föl, kelj föl édes fiam, gyere vélem haza.

Odament az apja, költi, de nem hallja:
Kelj föl, kelj föl édes fiam, gyere vélem haza.

Odament a babája, költi, meg is hallja:
Kelj föl, kelj föl édes rózsám, borulj a vállamra.

Csináltatsz-e nékem diófa koporsót?
Csináltatok, csináltatok márványkő koporsót.

Megsiratsz-e éngem apád, anyád előtt?
Megsiratlak, megsiratlak egész világ előtt.

Megrakják a tüzet,
Mégis elaluszik,
Nincs az a szerelem,
Ami el nem múlik.

Rakd meg babám, rakd meg,
Lobogó tüzedet,
Hadd melegítem meg
Gyönge kezeimet.

Gyönge lábam fázik,
Köpönyegem ázik,
Piros pej paripám
Kert alatt bánkódik.

Szól a kakukkmadár,
Talán megvirrad már.
Isten veled, rózsám,
Magad maradsz immár...

Szerelem, szerelem,
Átkozott gyötrelem,
Mért nem virágoztál
Minden falevelen.

Minden fa tetején,
Cédrus fa levelén,
Hadd szakított volna,
Minden szegény legény.

Lám, én szakítottam,
Meg is házasodtam.
Szelíd galamb helyett
Vadgalambot fogtam.

Felszántom a császár udvarát,
Belévetem hazám búbaját,
Hadd tudja meg császár felsége,
Mi terem a magyar szívébe'.

Bánat terem abban, búvetés,
A magyar élete szenvedés.
Áldd meg, Isten, császár felségét,
Ne sanyargassa magyar népét!

Megyen már a hajnalcsillag lefelé,
Az én kedves galambom most megyen hazafelé.
Lábán van a csizmája, lakkos szárú kis csizma,
Rásütött a hajnalcsillag sugara.

Amerre mégy, édes rózsám, kívánom,
Hogy előtted a rét is tiszta rózsává váljon.
A zöld fű is előtted édes almát teremjen,
A te szíved holtig el ne felejtsen.

Hej, rozmaring, rozmaring,
Leszakadt rólam az ing,
Van már nékem kedvesem,
Ki megvarrja az ingem.

Három bokor saláta,
Három kislány kapálta,
Nem kell nékem saláta,
Csak az aki kapálta.

Három bokor ribizli,
Három kislány szömezi,
Nem kell nékem ribizli,
Csak az aki szömezi.

Hej, kendermag, kendermag,
Barna kislány, kié vagy?
Nem vagyok én senkié,
Csak a kedves babámé.

Hej, rozmaring, rozmaring,
Leszakadt rólam az ing,
Van már nékem kedvesem,
Ki megvarrja az ingem.

Hej, rezeda, rezeda,
Karcsú a lány dereka.
Ha karcsú is, illeti,
Barna legény szereti.

Hej, kendermag, kendermag,
Jaj, de büszke legény vagy.
Mit ér a büszkeséged,
Ha nincs szép feleséged!

Hej, szegfűszeg, szegfűszeg,
A legénynek nem hiszek,
Mert a legény lánycsaló,
Akasztófára való.

Hej, kis katlan, kis katlan,
Benne a sok mosatlan.
Mosd el, kislány, az edényt,
Úgy öleld meg a legényt!

Hull a szilva a fáról,
Most jövök a tanyáról.
Ej, haj, ruca, ruca,
Kukorica derce.

Egyik ága lehajlott,
Az én rózsám elhagyott.
Ej, haj, ruca, ruca,
Kukorica derce.

Ha elhagyott egy évre,
El hagyom én kettőre.
Ej, haj, ruca, ruca,
Kukorica derce.

Ha el hagyott kettőre,
El hagyom én örökre.
Ej, haj, ruca, ruca,
Kukorica derce.

Kis kalapom fekete,
Páva tolla van benne.
Ej, haj, ruca, ruca,
Kukorica derce.

Jaj, de beteg vagyok,
Talán meg is halok,
Talán bizony a szeretőm édesanyja
Engem megátkozott.

Ne átkozzon engem,
Senki édesanyja,
Mert én az ő kökényszemű barna lányát
Nem szerettem soha.

Ha szerettem volna,
El is vettem volna,
Kisőcsényi magas templomtornya alatt
Megesküdtünk volna.

Félre tőlem búbánat, búbánat,
Kancsót vágok utánad, utánad.
Egész világ csúfjára, csúfjára,
Megfojtlak egy pohárba, pohárba.

Félre tőlem búbánat, búbánat,
Nem érek én több nyárat, több nyárat.
Ha érek is csak hármat, csak hármat,
Nem rakok én kővárat, kővárat.

Ne bánd édes virágom, virágom,
Hogy így élem világom, világom.
Éljed te is, nem bánom, nem bánom,
Szívemből azt kívánom, kívánom.

Fúj, süvölt a Mátra szele,
Üngöm, gatyám lobog bele;
Kalapom is elkapta már,
Tiszába vitte a tatár.

Isten adta falu nyája,
Ez is csak utamat állja;
Talán itt jár hét vármegye
Juha, borja és tehene.

Habos sárga csikóm nyaka,
Ujjnyi vastag a por rajta;
Meg ne utálj, kedves rózsám,
Hogy oly sötét, poros orcám.

Kalapom a Tiszán úszkál,
Subám zálog a bírónál;
De a szívem itten dobog,
Forró lángja feléd lobog.

Ha folyóvíz volnék, bánatot nem tudnék,
Hegyek, völgyek között zengedezve járnék.

Ahol kitérülnék, virágot növelnék,
Hegyek völgyek között, virágot növelnék.

Leányok leszednék, bokrétába kötnék,
Az ő édesiknek kalapjára tűznék.

Haragszom az olyan szóra, csuhajla,
Ki az öregembert is megszólja, csuhalja.
Mert az öregember aranybánya,
Dirmeg-dörmög a dolmánya, csuhalja.

Haragszom az olyan szóra, csuhajla.
Ki a leányokat is megszólja, csuhajla,
Mert a leány arany csillag,
Arany garádicson ballag, csuhajla.

Haragszom az olyan szóra, csuhajla.
Ki a menyecskéket is megszólja, csuhajla.
Mert a menyecske zsíros bögre,
Elszalad a kutya véle, csuhajla.

Haragszom az olyan szóra, csuhajla.
Ki a legényeket is megszólja, csuhajla.
Mert a legény mint a szamár,
Minden kis kapuba megáll, csuhajla.

Volt szeretőm, öt is hat is, csuhajla,
De jó volna most egy vak is, csuhajla,
Nem becsültem meg a hatot,
Megbecsülnék most egy vakot, csuhajla.

Három út előttem, melyiken induljak?
Három a szeretőm, melyiktől búcsúzzak?
Szőkétől búcsúzom, babám, a barna haragszik,
Így hát az én szívem soha meg nem nyugszik.

Vetettem violát, várom kikelését,
Várom a galambom hazajövetelét.
Kivirított a violavirág, de nem az a teljes,
Megjött a szeretőm, de nem az a kedves.

Házasodik a tücsök, szúnyog lányát kéri,
Csiszeg-csoszog a tetű, násznagy akar lenni.
Odaugrik a bolha, vőfély akar lenni,
Mindenféle csúf bogár vendég akar lenni.

Gólya volt a szekundás, kis béka a flótás,
Dongódarázs a brúgós, pulyka volt a prímás.
Táncba ugrik a majom, megjárja a polkát,
Híres betyár a bagoly, lesi a hurkáját.

Farkas volt a mészáros, hat ökröt levágott,
A mellé még malacot, ötvenet kirántott.
Kecske volt a szakácsné, jó gulyáshúst főzött,
Míg az ebéd elkészült, a tücsök megszökött!